Miért éppen Camino?

 

 

 

Létezik a Földön egy mágikus hely, egy nyolcszáz kilométer hosszan kanyargó út. Zarándokok milliói koptatták lépteikkel évszázadokon át. A neve: El Camino, vagy Szent Jakab-út, s a végállomása a spanyolországi Santiago de Compostela, ahol Szent Jakab sírja található. Nem egyszerű végigjárni. Meg kell küzdeni az elemekkel, a hegyekkel, és nem utolsó sorban önmagunkkal. Sokan, sokféle indíttatással vágnak neki az embert próbáló zarándokútnak. Van, aki a saját fizikai határait feszegeti, van, aki spirituális utazást tesz önmagában, és van, aki hívő emberként az út végi feloldozásra vágyik. A lényeg mindenesetre ugyanaz. Kiszakadva a mindennapokból, felülemelkedve a napi gondokon, a Caminot járva, lehetőségünk van zavartalanul átgondolni az életünket. Sok minden más megvilágításba kerülhet, átértékelődhet bennünk. Az út végére tudatosabb, magabiztosabb emberré válhatunk.

Biztosan sokan éreztük már, hogy több van bennünk, mint amit eddig sikerült kihozni önmagunkból, de nem igazán tudjuk, hogy miként érhetnénk el, hogy értékesebb, tartalmasabb életet éljünk. Napról napra, hétről hétre tesszük, amit kell, amit elvárnak tőlünk. Neveljük a gyerekeket, dolgozunk a puszta létfenntartásért, azért, hogy legyen mit enni, inni, hogy fedél legyen a fejünk fölött. Szinte észrevétlenül bedarálnak a hétköznapok, s közben szép lassan elfelejtjük, hogy valaha milyen álmokkal, vágyakkal vágtunk neki a nagybetűs életnek. Nem árt bizony néha lefékezni, megállni, és elgondolkozni, hogy hogyan és merre folytassuk tovább. Hát erre mindenképpen jó egy zarándokút. Végre kettesben lehetünk önmagunkkal, amire a hétköznapokban nem igazán van időnk és lehetőségünk. Odafigyelhetünk a saját belső hangunkra, rájöhetünk, hogy mire is vágyunk igazán.

 

 

Persze nem könnyű manapság minderre időt szakítani, hiszen ritka az a munkahely, amelyik tolerálna 4-5 hét távollétet, és akkor még az egyéb kötöttségekről, a családunk iránti kötelezettségeinkről nem is beszéltem. Sokak számára az út anyagi vonzata is gondot jelenthet, mert ugyan a zarándokszállások nem túl drágák, a repülőutat és az étkezést is fedezni kell valamiből. Mégis, csodálatos módon, akik már végigjárták az Utat, egyöntetűen arról számolnak be, hogy amikor megérett bennük az elhatározás, akkor valahogy minden, szinte magától alakult úgy, hogy hamarosan elindulhattak.

A napokban olvastam egy különleges könyvet, amely egy harmincas éveiben járó házaspár - Simon Brigitta és Bidnay Csaba - műve, a címe: „Együtt külön utakon - A mi Caminónk”.  Valójában két önálló útleírásról van szó, amelyek egy kötetbe fűzve jelentek meg. A párkapcsolati válságba jutott házaspár férfi tagja kerékpárral, a nő gyalogosan vállalkozott a nagy útra, remélve, hogy a végére a szó minden értelmében visszatalálnak egymáshoz. Számomra nagyon izgalmas volt lélekben végigkövetni a két ember utazását szellemi és fizikai síkon egyaránt, látni a dolgokat mind a férfi, mind a nő szemszögéből. Ajánlom a könyvet mindenkinek, akit megérintett a Camino varázsa, s aki egyszer maga is szeretné átélni, megtapasztalni az Út csodáit.

 

Ha szeretnél első kézből még többet megtudni a Caminoról, akkor gyere el 2010. szeptember 30-án 18 órakor a tatabányai Városi Könyvtárba (Tatabánya, Népház u. 5. a Jászai Mari Színház, Népház épülete), ahol az író házaspár - Simon Brigitta és Bidnay Csaba - tart vetítéssel egybekötött élménybeszámolót.

 

P. Horváth Zsuzsi jegyzete

Érdeklődj - hasonló témájú oldalaink:   Most vagy soha... - ÖT NAP ERDÉLYBEN  -  Zábráczky József írása 2 részben

Friderikusz - EDDIG - Mihancsik Zsófia és Friderikusz Sándor könyvét ajánlja P. Horváth Zsuzsi