A ROCK SZÜLETÉSE

 

 

A rock-ot az angliai és amerikai társadalmi mozgások és az azokra adott válaszok (irodalom, filmművészet, zene) hívták életre. E rövid bevezetővel azt szeretném érzékeltetni, hogy 1966-1967 táján történt valami és ennek hatására alapvetően változott meg az ifjúsági kultúra, azon belül a zene.

 

A második világháború után Anglia elveszítette gyarmatait, a társadalom és gazdaság minden területén jelentős változások váltak szükségessé. Az oktatási reform eredménye, hogy új, alsó társadalmi rétegekből érkező fiatalok váltak értelmiségiekké, ugyanakkor a rendkívül merev angol osztályviszonyok masszívan ellenálltak a küszöbönálló mozgásoknak. Az ötvenes évek közepére az átalakulás megrekedésével amolyan vihar előtti csend, intellektuális állóvíz alakult ki a kulturális életben. A kitörni vágyás dühe legelőbb az irodalomban öltött testet. Az „Angry Young Man” (Dühöngő Ifjúság) – John Osborne (Dühöngő ifjúság), David Storey (Egy ember ára), John Braine (Hely a tetőn), Shelagh Delaney (Egy csepp méz),  Alan Sillitoe (A hosszútávfutó magányossága, Szombat este, vasárnap reggel) – alapjaiban ingatták meg a tradicionális kultúrát, kérdőjelezték meg a brit társadalom teljes osztályszerkezetét, a jóléti társadalom morális struktúráját. Szemtelen hangon, dühösen szólalnak, műveikben megjelenik a rossz közérzet, ami a munkásosztályból érkező fiatalokat jellemzi a kor Angliájában.

Az ötvenes évek végének dokumentumfilmes irányzatát  (Free cinema)  követi egy  szociálisan érzékeny, a kortárs témák iránt érdeklődő (játék?!)filmes mozgalom, akik a háború utáni urbanizálódó Angliáról próbálnak képet adni, mély, személyes elkötelezettséggel. Természetes, hogy a dühöngő fiatalok művei szolgálnak a filmek alapjául:

 

Tony Richardson – Dühöngő ifjúság. 1958. (Richard Burton

 

 

 

Jack Clayton – Hely a tetőn. 1959. (Simone Signoret)

 

 

Karel Reisz  - Szombat este, vasárnap reggel. 1960.	Lindsay Anderson – Egy ember ára. 1963. (Richard Harris)
Tony Richardson – A hosszútávfutó magányossága. 1962.	Tony Richardson – Egy csepp méz. 1961. (a csúnyácska, de zseniális Rita Tushingham-mel)

 

A mozgalom 1963-64-ben ér a csúcsra, majd gyorsan elhal.

Fordulat következik be, a közép-angliai, szürke tájat, mint helyszínt a „swinging London sokszínű világa váltja fel, s a továbbiakban nem beszélhetünk egységes irányzatról.

Az egyszerű emberek, a szürke hétköznapok helyett a társadalom más rétegei (a felkapott fényképész, a popzenész, az elit gimnázium illetve egyetem diákjai) a főszereplők és a társadalom más problémái jelennek meg a filmekben.

 

Dennis Hopper – Szelíd motorosok. 1969.  (Dennis Hopper-rel, Peter Fondá-val és Jack Nicholson-nal)

 

 

 

 

 

Stanley Kubrick – Mechanikus narancs.  1971.   (Malcolm McDowell-lel)	Peter Watkins – Kiváltság. 1967. (Paul Jones-szal, a Manfred Mann énekesével)
Lindasy Anderson – Ha. 1968. (Malcolm Mc­Dowell-el)	Stuart Hagmann – Eper és vér. 1970.

 

Michelangelo Antonioni – Zabriskie Point.  1970.

 

 

 

Michelangelo Antonioni – Nagyítás. 1966. (David Hemmings-szel, Vanessa Redgrave-vel és Sarah Miles-szal)

 

 

Amerikában 1957-ben indul az irodalmi beatnemzedék, ekkor jelenik meg Allen Ginsberg verse (Üvöltés) és Jack Kerouac regénye (Úton). A mozgalom ismertebb tagjai még, Gregory Corso és Lawrence Ferlinghetti költők, William S. Burroughs író.

 

 

Jack Kerouac

 

 

 

Lawrence Ferlinghetti

 

 

 

Gregory Corso

Allen Ginsberg (hátul balra), William S. Burroughs (elől)

 

A mozgalom lendülete hamar kifulladt,  a hatvanas évek közepére pedig a perifériára szorult, teljesítménye az amerikai irodalom jelentős (Saul Below, Truman Capote, Ken Kesey, Bernard Malamud, Philip Roth, John Updike) alkotóihoz nem mérhető.

 

A keleti-parton (New York, Greenwich Village) és a nyugati-parton (San Francisco, Haight/Ashbury) megjelentek a hippik. A provokatív beat-tel szemben ez a mozgalom békés. Fellépésének legfontosabb eleme a hit, hogy létezésének puszta ténye belátásra int, követendő példát kínál. A kapitalista társadalom- és államszerkezet teljes tagadása, a fogyasztói világ, a karrier, a társadalmi státusz és ahhoz való eljutás elutasítása, a kívülállás, mint létforma hirdetése a lényege - mindezt az erőszak teljes elutasításával, a szeretet és a közösségi együttlét jegyében.

 

A társadalmi elvárásoktól való függetlenedés, a teljes alkotói szabadság, a bátor útkeresés – mely a hippiket és a londoni fiatalokat jellemzi – hozza létre a huszadik század egyik legjelentősebb művészeti irányzatát a rock-ot.