Ruttkai Éva elfoglalt színésznő, amelyet az is bizonyított, hogy három hónapja próbáltuk egyeztetni időnket, s végül többszöri telefonváltás után egy júliusi pénteket beszéltünk meg a találkozó időpontjául. A művésznő a lakásán fogadott bennünket. Bár nem először jártunk itt, de ismét elgyönyörködtünk a panorámában, a teraszt körülvevő buja növényzetben. A betonpartba vágott mécses Latinovits Zoltánra emlékezteti a látogatót. Kisütött a nap, s így a teraszra kiakasztott ruhák között kezdtük a beszélgetést. Tavasz, nyár, ősz, tél tárult itt jelképesen elénk. E spontánul kialakult riport-környezetben volt valami megfoghatatlan és leírhatatlan hangulat.

 

  • A Parancsolj velem tündérkirálynő című önálló estjét először 1978-ban láthatta művelődési házunk közönsége. 1979-ben ismét ellátogatott hozzánk e műsorával. Mióta járja az országot ezzel az összeállítással?
  • -Az estem tulajdonképpen 1976. május 4-e óta van műsoron. Ki lehet számolni, túl vagyok már az 500-dik előadáson, s úgy érzem, be kell fejeznem.
  • Ez nagyon meglep, hiszen több alkalommal láttam a műsort, de soha nem éreztem fáradtnak, mindig találtam valami új színt bennük.
  • Az ok valószínűleg az, hogy színház-vágyam van. Abból lett most nekem kevesebb, mint amit szeretnék.
  • Bizonyára sokszor mutatta be műsorát munkásközönség előtt. Van-e valami különbség az ő reagálásuk és más összetételű közönség reagálása között?
  • Nincs - válaszolta Ruttkai Éva.
  • Azért kérdezem ezt, mert nálunk már buktak meg elismert színészek.

Ruttkai Éva színművésznő - Fotó: Tatai Tibor

  • Természetesen színész nagyon sokféle van. Egy-egy színdarabon belül nem is venni észre, mennyire különbözőek. Én feladatomul tűztem ki önmagam elé, hogy közel kell kerülni az emberekhez, mert ez táplálja igazán a színészt is, s a színházat is. A közönségnek vissza kell adni azt a hitét, hogy higgyen a színészben. Én úgy érzem, nekem ez a kapcsolat nagyon fontos. Ez számomra azt jelenti, hogy minden ízében „élő” színész vagyok. Egyre kellemesebben sütött a nap, s hirtelen témát váltottunk.
  • Ebben az évben nem megyek nyaralni, hogy végre belakhassam a házat. Van úgy, hogy fél év is eltelik, mire valamelyik képet a megfelelő helyére teszem, mert nincs rá időm.
  • Mióta lakik ebben a házban?
  • 1968-ban költöztünk ide. Évekig épült, hiszen igazán 1976-ra készült el, de attól kezdve már egyedül vagyok… Bár, mint említettem, nem utazom sehová, azért dolgozom. Szentendrén a Nosztalgia Kávéházban megnyílt Mini Színházban játsszuk Karinthy Ferenc Duna-kanyarcímű egyfelvonásosát Sztankay Istvánnal. Nagyon jó, hogy itthon vagyok és erre a feladatra készülhetek. Újabb szerep is vár rám Vácott, ahol a művelődési központban megalakuló színházbarát kör első bemutatójaként Huszárik Zoltán rendezésében kerül színre Hubay Miklós: Római karnevál című darabja.
  • Színháztermünk pódiumának ismeretében elképzelhetőnek tartja-e, hogy jövőre, vagy két év múlva egy odaillő darab bemutatásra kerüljön?
  • Nos, azt hiszem, a dolgoknak nem így kell nekikezdeni. Ha egyszer megindít az ember valamit, annak programot kell szabni. Egy kulturális szigetet kell kialakítani. Az nem jó, ha csak egy darabot mutatnak be, hiszen mindennek folyamatosnak kell lennie, hogy az emberek odaszokjanak, megszeressék, mert akkor éri el a célját. Én is úgy vagyok a szentendrei Mini Színházzal, hogy a későbbiekben is szeretném folytatni, mert ha az emberek megszokják a jó színházat, az nagyszerű dolog. Az az igazi, nem pedig egyszer-egyszer, mint a vándorcirkusz. Ügyet kell ebből csinálni. Ezt nem lehet?

Ruttkai Éva színművésznő - Fotó: Tatai Tibor

  • Lehet, hiszen ez lenne jó. Talán azért félek ilyen dolgokat megemlíteni, mert vannak emberek, akik fenntartással viseltetnek egy munkásszállóval szemben. Márpedig a mi intézményünk egy munkásszállón működik, de az ellentétes véleményekkel szemben sem hisszük, hogy igényeinket ezért lejjebb kellene adnunk. Azonban mi nem rendelkezünk olyan környezettel, olyan hangulattal, mint például a szentendrei Nosztalgia Kávéház.
  • Igen, értem. El kellene kezdeni más oldalról gondolkodni. Ma számtalan lehetőség van arra, hogy - durván fogalmazva - pénzt „csináljanak”. Félreértés ne essék, nem a nemtelen pénzszerzésre gondolok. A baj az, hogy minket és a maguk generációját nem tanították meg arra, hogy a színházat mindig úgy „csinálták” az emberek, hogy volt pénzük. Ez nagyban és kicsiben ugyanazt jelenti. Az állam előbb-utóbb úgyis megunja, hogy mindent finanszírozzon, s úgy érzem, ez rendjén való. Lassan majd kialakul, hogy azt támogassa, amit érdemes. Egyik kezemmel keresem a pénzt, a másikkal csinálom a színházat - képletesen szólva – így van ez. Nem pedig úgy, hogy „Jaj, szeretnék színházat csinálni, adjatok pénzt!”. Ha látják, hogy a dolog jó és sikeres, biztosan adnak is.
  • Pénz, az talán lenne. Hadd mondjam el, hogy intézményünk eredménye, amelyet három év alatt ért el, hogy kubikus és mérnök egyaránt megnézte az előadásokat, s a saját kíváncsisága vitte be az előadóterembe és az is marasztalta ott. Dolgozóink elfogadtak bennünket, szeretnek hozzánk járni, s ez óriási dolog. Ez az egyik, amely felszínre hozta belőlem ezt az elképzelést, a másik, hogy Tatabánya nem bővelkedik ilyen jellegű nyári rendezvényekben. De van egy újabb álmunk is, amelyet egy partner művelődési házzal próbálunk valósággá változtatni. Ez egy barlangszínház létrehozása. Merészterv tudjuk, de a kezdeti lépésekből úgy látszik, hogy sok szakember és lelkes támogató lát benne fantáziát.
  • Nem inkább ezt kellene szorgalmazni? – kérdez vissza Ruttkai Éva. Nézze, gondolkozzanak darabon. A legboldogabb akkor lennék, ha fiatal magyar szerzőt találnának. Ez nem könnyű feladat.
  • Természetesen nem mindenáron gondoltuk az egészet. Ez egy elképzelés, amelyet formába kell önteni. Nem mások sikerének megirigyléséről van szó.
  • Nem, nem hiszem ezt. De nem ártana eljönni a váci művelődési központba, s megnézni, milyen nehézségekkel kell megküzdeni, míg egy előadás létrejön. Gondoljunk csak a világosítókra, vagy a díszletezőkre. De előszöris darabok kellenek.  Olyanok, amelyeket maguk jónak látnak.
  • Köszönjük véleményét és tanácsait munkánkkal kapcsolatban. Engedje meg, hogy a jövő feladatairól, terveiről faggassuk. Milyen feladatok várnak önre az őszi színházi szezonban?
  • A Vígszínházban próbálunk egy darabot Ruszt József rendezésében, s a Párizsi élet című előadást is szeptembertől kezdjük játszani igazán, mert eddig mindössze négy alkalommal került bemutatásra. A következő évad tervei között szerepel Csehov Sirály című színműve, amelyben ez alkalommal Trigorin anyját játszom (az 1956-os emlékezetes előadásban Ruttkai Éva Sirály szerepét alakította – szerző). Tehát lesz mit csinálnom, s ennek örülök. Még két dolgot említenék meg. Most forgatunk egy hétrészes tv-sorozatot Sárközi György drámájából. Mint oldott kéve címmel, amelyet Révész György rendez. Nagy öröm, hogy befejeztük Adamis Annával és Másik Jánossal készített nagylemezünket, amely műfaját tekintve zenés portré. Adamis Anna számomra írt dalait éneklem. A lemez karácsonyra jelenik meg a boltokban. A Sándor Pál rendezte tv-változat is ebben az időben lesz majd látható a televízióban.

Ruttkai Éva színművésznő - Fotó: Tatai Tibor

 

Kérdéseink végére értünk, köszönjük a beszélgetést.

Elgondolkozik, s végül vidám mosollyal így búcsúzik tőlünk:

 

  • Köszönöm, jól vagyok ezek szerint.

 

A kerti lépcsőn lefelé a beszélgetésben elhangzott tanácsok jutottak eszembe Csehov Három nővér című darabjából Mása szavai: „Az embernek hívőnek kell lennie, vagy keresni kell az igazságot, különben az élet sivár… Élni, és nem tudni miért repülnek a darvak, miért születnek a gyerekek, mire vannak a csillagok az égen. Vagy tudja az ember miért él, vagy pedig minden hiábavaló ostobaság”.

 

Salamon Hugó

KOMÉP Lap

1981. augusztus

 

 

 

Vendégkönyv -  Ruttkai Éva