PINK FLOYD 

1972-re a Pink Floyd a rock egyik meghatározó zenekarává vált. Kialakult egyéni stílusuk – kellemes, de nem túl bonyolult dallamok és az alkotók szándékának könnyebb megértését szolgáló hanghatások. Mások is folyamodtak ilyen eszközökhöz, de ilyen fontos szerepet másoknál nem kaptak – gondoljunk csak az Ummagumma stúdiólemezére, az Atom Heart Mother-re vagy az Echoes-ra.. Jó érzékkel nyúltak az űr, a háború, a víz és a szél hangjaihoz, ezek felhasználása a képzettársítások alapfokát jelenti, ezzel nem állították megoldhatatlan feladatok elé a hallgatókat. A zenekarnak most már a saját maga által feltett lécet kellett átugornia – számaik egy része a pszichedelikus rock alapjait képezi – mindezt egy olyan világban, ahol a rock külön üzletággá nőtte ki magát, ahová egyre több pénzt fektettek be, s ennek megtérülését, a megfelelő profit elérését hatalmas koncertek rendezésével, a lemezeladások feljebb és feljebb srófolásával lehetett csak biztosítani. Ez pedig nehéz a minőség megtartása mellett. A Pink Floyd is a faust-i útra lépett, elkészítette a Dark Side Of The Moon (SHVL 804) albumát, mely 1976 és 1988 között 591 egymást követő héten, összesen 741 héten át volt a Billboard Top 200-as listáján.

Koncerteken csiszolták össze a számokat, az általam ismert legkorábbi anyagok, amik már a lemez struktúráját, mind a tíz számot sorrendben tartalmazzák a február 12-i (Sheffield), a március 9-i (Osaka) és a március 13-i (Sapporo) fellépéseken kerültek rögzítésre. Fokozatosan tűntek el (sajnos) az esetlegességek, az év végére - november 15. (Boblingen, Németország), november 17. (Frankfurt, Németország) és november 29. (Poitiers, Franciaország) – szinte már a későbbi lemez szólt a hangfalakból. Az albumot 1972. június  és 1973. január között rögzítették  A hangzás Alan Parsons villanyszerelő lelkén szárad, hiszen egy zajokat tartalmazó lemezt hallhatunk, itt-ott zenei betétekkel.

A Speak To Me / Breathe In The Air, repülőtéri hangok és a stúdióban rögzített jópofizások, röhögcsélések - melyek az egész lemezen hallhatók - és némi zene. Az On The Run úgy készült, hogy valaki a hanggenerátoron felejtette a kávéspoharát. A Time – milyen zseniális gondolat! – óracsörgéssel indul, majd egy elszabadult szintetizátor „szólója” után végre egy kis zenét hallunk. A Great Gig In The Sky–ban hallható artisztikus női ének (Clare Torry) az első momentum, ami méltó a Pink Floyd-hoz. A Money egy pénztárgép csörgésével indul – bravúros kezdés, erre senki sem számított! – majd dögös diszkó zenévé alakul. Még a 80-as években is hallható volt román, NDK-s és bolgár szórakozóhelyeken, a Boney M, a Goombay Táncegyüttes és Donna Summer társaságában. Az Us And Them kellemes lötyögés, elsősorban Dick Parry szaxofonjának köszönhetően. Wright és Gilmour megelégeli a semmittevést és az Any Colour You Like-ban végre igazi zene hallható.

A záró Brain Damage / Eclipse nem sok vizet zavar.

Apai és anyai ágon is jó, magyar, földművelő családból származom, szerintem a paraszt az egyik legnemesebb magyar szó, így talán senki sem érti félre, a következőket. A magyar média, szórakoztatás szlengjében a „parasztvakítás” a legmegfelelőbb kifejezés, amit a Pink Floyd elkövetett. Giga gagyi. Az emberek úgy ugrottak rá, mint a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet katonák a kacsintós tárcára.

1974 a sikerek bezsebelésének éve volt, a Barkas-t kamion karavánra cserélték, annyi energiát használtak egy giga koncertkörúton, amennyi a harmadik világ egy-egy városának éves igényét fedezné.

Meglepetésként ért az 1975-ös Wish You Were Here (SHVL 814) album, ellentétben azokkal a vasfüggönyön túli kollégákkal, akik az őszi-téli koncerteken már hallották a lemez számait, én azt hittem, hogy „beleragadtak a Dark Side Of The Moon-ba” és még rosszabb következik.

Az első szám, a Shine On You Crazy Diamond - part 1. maga a csoda, a legszebb és legjobb felvételük. Jó érzékkel felépített kompozíció, teli érzelmekkel, Wright és Gilmour míves szólóival. Zenetörténeti jelentőségű műalkotás. A Welcome To The Machine és a Have A Cigar  kijózanított - a Bolond Gyémánt csak kicsúszott. A Wish You Were Here egy aranyos dalocska. A lemezt a Shine On You Crazy Diamond második része zárja. Ez már nem éri el az első minőségét - én úgy érzem, hogy a záró tétel kivételével, nem illik is hozzá, de még élvezhető.

1976-ban a disco, a punk és a jazz-rock uralta a médiát, zenei szörnyszülöttek dübörögtek, a régi nagyok vagy elhallgattak, vagy nagyon mélyen voltak (Jethro Tull, Led Zeppelin, ELP) –sokan vártuk, mi lesz a Pink Floyd-dal. 1977-ben kijött az Animals album, ami minden negatív előrejelzést alul múlt. Igénytelen, gyenge zene, állathangokkal dúsítva. Waters – szövegeiben - osztja az észt, Wright és Gilmour alig-alig mutat valamit. Szemben stúdió albumaikkal, koncertjeiken, mint azt a bootleg lemezek tanúsítják - hasonlóan a Led Zeppelinhez - gyönyörű felvételek születtek.

Bizonyíték errel a Welcome To The Machine – Madison Square Garden, New York, 2nd July 1977., és az Oakland, Alameda Coliseum, 9th May, 1977.

1978-ban Richard Wright elkészítette szép, elégikus hangvételű szólólemezét, Wet Dream (SHVL 818) címmel, Mel Collins (ex-King Crimson), Snowy White gitáros, Larry Steele basszusgitáros és Reg Isadore dobos segítségével. Ha ki kell emelni valamit a lemezről, akkor én az Against The Odds, a Pink’s Song, a Mediterranean C és a Waves mellett döntök. David Gilmour is szólólemezt készített (SHVL 817) Rick Wills basszusgitárossal és Willie Wilson dobossal. Kellemes, dallamos számokat tartalmazó album, melyből talán a There’s No Way Out Of Here, a No Way és a Raise My Rent.emelkedik ki.

 1979-ben újabb pofont kaptunk a Pink Floyd-tól – kiadták a Falat. The Wall – zeneileg, a gyönyörű Comfortably Numb kivételével, hallgathatatlan. Hogy került ez az egy szám oda? Zavaros gondolatok, igénytelen zene. Szégyen és gyalázat.

Az 1983-ban megjelent, The Final Cut albumukat nem hallgattam végig – sajnáltam rá az időt.

1985-ben Waters kilépett, bár 13 évvel korábban tette volna!

Mason, Wright és Gilmour folytatta, alkalmazkodva a zenei világ változásaihoz, de az igényesség megtartásával, 1987-ben jelentették meg a Momentary Lapse Of Reason albumot. Az On The Turning Away korábbi lemezeiken is helyet kaphatott volna.

Ezeket a lemezeket más füllel kell hallgatni, nem szabad a korábbiakhoz hasonlítani – ugyanakkor becsülni kell őket, hogy ebben a beteg korban még próbálnak értékeket létrehozni.

1988-ban adták ki Delicate Sound Of  Thunder dupla, koncert albumukat. Található rajta egy szép Shine On You Crazy Diamond, egy kedves On The Turning Away és egy nagyon míves Comfortably Numb.

Hosszabb szünet után, 1994-ben jelent meg a következő lemez – The Division Bell. Ezen is található egy felvétel, ami korábbi albumaikra is ráfért volna, a Great Day For Freedom.

A Pink Floyd korszak 1995-ben ért véget – utolsó albumuk a Pulse megjelenésével, melyet 1994. október 20-án rögzítettek a londoni Earls Court-ban. A számok zömét nem szeretem – előadják a teljes Dark Side Of  The Moon-t – ugyanakkor el kell ismerni, hogy igényes munka, méltó egy nagy zenekarhoz.

Található rajta egy finom Shine On You Crazy Diamond és egy karakteres Comfortably Numb. Hallgatva a lemezt adódik a kérdés, mennyit nyertünk volna, ha Waters Úr előbb hagyja ott őket.

DAVID GILMOUR

1984-ben készítette el második, About Face című szólólemezét. Amerikában koncertezett Mick Ralphs (Mott The Hoople, Bad Company) gitáros, Chris Slade (Earth Band, Uriah Heep, Firm) dobos és Mickey Feat (Alvin Lee Band, Streetwalkers) basszusgitáros társaságában, több bootleg is megjelent erről. Ekkor készült az a video, amit először szereztem meg tőle. Érezhető, hogy ekkor még a Pink Floyd folytatásában és nem önálló karrierben gondolkodott.

2001-ben, a Royal Festival Hall-ban adott koncertje DVD-n jelent meg. Egy öregember –mondhatom, hisz én is majd’ annyi vagyok most, mint Ő akkor – letisztult, talán kicsit szentimentális zenéjét hallhatjuk. A Shine On You Crazy Diamond akusztikus gitáron szólal meg, szívszorító - majd a második részben Dick Parry szaxofonjátéka kicsit borzolja a kedélyeket. Fat Old Sun, immár zenekarral (bőgő, másik gitár) és kilenctagú kórussal előadva – egyszerűen csak szép. Coming BackTo Life, High Hopes, a két kompozíció a Waters-mentes Pink Floyd időkből származik, könnyűek, nem az agynak szólnak de a fülnek kellemesek. Je Crois Entendre Encore - Nadir románca, Bizet Gyöngyhalászok című operájából – Gilmour eddig ismeretlen oldalára világít rá. Wish You Were Here – egy kis aranyrögöcske. A Comfortably Numb-ot ketten éneklik, a tolószékben ülő régi baráttal, Robert Wyatt-tel. Kettejük kapcsolata több mint harminc éves, valamikor a Pink Floyd és a Soft Machine együtt kezdték a pályájukat. A szám rövid és Gilmour szólója visszafogott, de így is tetszik. Shine On You Crazy Diamond második része, jól összefogott, feszes.

A Great Day For Freedom – ez sem az agynak szól, hanem a szívnek. A bónuszok között található, 2002-es, ugyancsak Royal Festival Hall-beli koncertről a Comfortably Numb-ban . Richard Wright zongorázott és Bob Geldof énekelt. Utóbbi szépen kiöltözött, csíkos öltönyben, piros alapon fehér pöttyös ingben feszített.

A felvételeken David Gilmour gitározott és énekelt, Neil MacColl gitározott, Michael Kamen zongorázott, Chucho Merchan bőgőzött, Caroline Dale csellózott – nagy ötlet volt! – Dick Parry szaxofonozott és Nic France dobolt.

Ugyancsak a bónuszok között látható és hallható 1992-ből egy fantasztikus blues – I Put A Spell On You – Mica Paris-szel és Jools Holland-del.

2006 májusábana Royal Albert Hall-ban adott koncertet, ami DVD-n 2007-ben jelent meg. Előadták, harmadik lemezének, az On An Island-nek a teljes anyagát, hallgatható, kidolgozott felvételek, de mások jelentik az album erősségét. Egy kisebb Dark Side blokkal indítottak - Speak To Me, Breathe, Time, Breath reprise – hallgatható volt, de nem győzött meg, hogy elő kell vennem és meg kell hallgatnom az albumot. A Red Sky At Night-ban Gilmour szaxofonozott (!) egy finomat. A Then I Close My Eyes egy kellemes, szellős darab - szépen sorakoztak a szólók: Gilmour, Parry, Wright, Manzarena és Robert Wyatt.

Shine On You Crazy Diamond – Gilmour felvezetésével, a két Nagy Öreg, David Crosby  és Graham Nash (az egykori Crosby, Stills, Nash and Young-ból) vokáljával és Dick Parry szaxofonszólójával. Fat Old Sun – maga az egyszerűség és tisztaság, majd a végén egy nagy gitártekerés. A High Hopes ezzel az előadással helyet követel magának a klasszikus Floyd-ok között. Az Echoes semmivel sem marad el bármelyik, általam korábban hallott verziótól. Sőt! Nagyon jók az egyes részek egymáshoz viszonyított aránya, frappánsabb, tömörebb, mint több régi felvétel. Gilmour és Wright kettőse élményszámba megy. A Find The Cost Of Freedom a Három Nagy Öreg – Glmour, Crosby, Nash – előadásában hangzik el. Két perc varázslat. Comfortably Numb – a másik énekes David Bowie – a végén rocktörténeti gitárszólóval  A felvételeken David Gilmour, Richard Wright, Phil Manzarena (gitár), Dick Parry (szaxofon), Guy Pratt (bőgő), Steve DiStanislao (dob) és Jon Carin (billentyűsök) játszottak.

2006. augusztus 26-án a Gdansk-i kikötőben adott David Gilmour koncertet, melyet 2008-ban jelentett meg egy kiadványban. (CD+DVD) Szinte ugyanazok a felvételek szóltak, mint a májusi fellépésen, hiszen most is az On An Island lemezüket mutatták be. A zenekar összetétele sem változott, a műsor egy részében – alig észrevehetően - a Baltic Philharmonic Symphony Orchestra kísérte Őket. Az Echoes megint különlegesre sikeredett, bár nem volt olyan artisztikus, mint a Royal Albert Hall-beli koncerten. Egy nagyzenekar közreműködése – hiszen Ők kottából játszanak – határt szab a szólóknak és improvizációknak.  A Comfortably Numb-ot most Gilmour és Wright énekelte, tulajdonképpen nem túl bonyolult szám, s ez igaz a szóló felépítésére is – de képtelen vagyok megunni. A Shine On You Crazy Diamond, a Fat Old Sun, a Wish You Were Here, a High Hopes és a Great Day For Freedom mind-mind szépen előadott darabok, mégis pontosan „lejött”, hogy mennyire más a légköre egy zárt térben adott koncertnek, ahol a muzsikus és a hallgató érzi egymást illetve a szabad ég alatt, tízezrek előtt, ahol csak hallják egymást.

A bónusz DVD tartalmaz érdekességeket:

Három felvételt a márciusi, londoni Mermaid Színház-ban adott koncertről  A.Shine On You Crazy Diamond-ot, a Comfortably Numb-ot és a Wearing The Inside Out-ot adják elő. Az első kettő, ki tudja hányadik már a gyűjteményemben. De belőlük sohasem elég! 

Két session darabot (On An Island, High Hopes), melyek áprilisban, egy new york-i stúdióban rögzítettek.

Három kompozíciót – The Blue, Take A Breath, Echoes – az Abbey Road stúdióban készült darabot. A „Visszhangok” akusztikus verziója finomra sikeredett.

Három jam-et, 2007. januárból - érdekes darabok!

Nagyon tiszteletre méltó, amit David Gilmour tesz. Nem szabad összehasonlítani munkásságát a Pink Floyd-éval – no nem mintha rosszabb lenne – csak más kor, más értékek.

Érzelmeket jelenít meg, hihetetlenül magas minőségben – ebben a durva, embertelen, silány világban! Megmutatta az idő, hogy Ő volt a Pink Floyd legjobb zenésze. Barrett és Waters távozása jót tett a csapatnak, Mason és Wright – bár nagyon jók – pótolhatók voltak.

2008. szeptember 15. elhunyt Richard Wright – a végtelenül kedves, barátságos ember, a Pink Floyd legszimpatikusabb muzsikusa.

Murányi György

> 

Oszd meg másokkal: