P. Horváth Zsuzsi
Emberkísérlet a nappalimban

"Tilos az A" - http://tilos-az-a.hu

Bevallom, nézem. Én is. Eleinte kissé szégyenkezve ismertem be, ha rákérdeztek, de most már nyíltan vállalom: igen, én is nézem nap, mint nap az aktuális valóság show-t az egyik legnépszerűbb kereskedelmi tv csatornán. Nem kell az önáltatás. Nem azért nézem, mert nincs jobb, nincs értékesebb műsor. Ez egyszerűen nem igaz, hiszen, ha máshol nem is, de a dokumentum csatornák bármelyikén találhatnék érdekes, tudományos igénnyel készült műsorokat. Azért nézem, mert érdekel.

Keresem a miérteket. Úgy gondoltam, tartok egy kis „élve boncolást”, amelynek során megpróbálom kideríteni, hogy mi is fogja meg a nézőket – köztük engem is - az effajta produkciókban. Szeretnék rájönni, hogy miben rejlik a sikerük titka.

Először is ott van az egyik legrégibb, egyben legesendőbb emberi tulajdonság: a kíváncsiság. Szeretünk bepillantást nyerni más emberek életébe, szeretjük meglesni őket olyan szituációkban, amelyek a hétköznapokban általában rejtve maradnak előttünk. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy mások hogyan oldanak meg, miként kezelnek olyan problémákat, amelyek akár a mi életünkben is jelentkezhetnek. Fotelünk biztonságot nyújtó melegéből kockázatmentesen figyelhetünk meg különböző embertípusokat, a köztük kialakuló szövetségeket, vonzalmakat és konfliktusokat. Istent játszva akár dönthetünk is a képernyőn látott szereplők sorsáról, hiszen több alkalommal is interaktívan beleszólhatunk bizonyos dolgok alakulásába.

Korunk egyik szomorú jelensége a magány. Rengeteg a magányos, vagy a társas magányban szenvedő ember, akik számára a televízió képernyőjén a napi rendszerességgel, újra és újra látott arcok egy idő után, egyfajta hamis illúzióként, jól ismert barátokká válnak. Igaz, hogy ezek a barátságok igencsak egyoldalúak, de a semminél mégiscsak többet jelentenek. Ismeretlen „ismerősökkel” próbáljuk pótolni az igazi hús-vér emberi kapcsolatokat, s ha egy-egy szeretett karakter búcsúzni kényszerül – márpedig ez a játék lényegéből fakadóan elkerülhetetlen -, valódi bánat költözik a szívünkbe, s valódinak tűnő hiányérzet szorítja össze a mellkasunkat.

Persze felfoghatjuk a valóság show-t egyfajta különleges emberkísérletként is, amelynek során sok-sok mindent kideríthetünk saját fajunkkal kapcsolatban. Érdekes, hogy egy adott embercsoport egy idő után kitermeli a saját vezéregyéniségeit, akik meghatározó szerepet játszanak a közösség életének az alakításában. Különböző érdekek mentén különböző csoportosulások (pártok) alakulnak ki, amelyek a körülményektől függően folyamatosan módosulnak, változnak. Az állatvilágból vett hasonlattal: láthattuk, hogy amint az egyik „falkavezér” kiesett, azonnal elkezdődött a hatalmi harc, amelynek során mindenkinek újra meg kell küzdenie a rangsorban elfoglalt pozíciójáért. Azok a „falkatagok”, akik a korábbi vezér mellett csak lapítani mertek, most hangosan „csaholnak” az új „falkavezér” oldalán. – „Meghalt a király, éljen a király!”

A beszavazó show-k alkalmával minden versenyző a lehető legpozitívabb képet próbálta magáról sugározni, de ahogy telnek a hetek, hónapok, egyre inkább kiderül, hogy hosszú távon nem lehet szerepet játszani. Sorra hullnak le az álarcok, és a szereplőknek lassan kibontakozik az igazi énje. Felszínre kerül a „szelíd mackó” elfojtottan erőszakos személyisége, a szende szűzről kiderül, hogy a háttérben ármánykodik, a kurvás külső érző lelket takar, és a pár osztályt végzett bohóc mély életbölcsességeket oszt meg a világgal. Vannak olyanok is, akik kettős játékot játszanak, és másnak próbálják mutatni magukat, mint amire az előéletük alapján következtetni lehet. Érzelmi viharoknak, komoly taktikázásnak, dühös szócsatáknak, nagy összebéküléseknek lehetünk a tanúi nap-nap után a képernyő előtt ülve. Mindez még akkor is érdekes tanulságokkal szolgál, ha felmerül bennünk a gyanú - mivel mégiscsak egy televíziós produkcióról van szó – hogy bizonyos mértékig megrendezett jeleneteket látunk.

Furcsa dolgokat vált ki a bezártság. Azt gondolhatnánk, ha az embernek mindene megvan: luxuslakás, jobbnál jobb ételek és italok, színes társaság, akkor ez elég lehet a boldogsághoz. Aztán az idő múlásával kiderül, hogy mindez mégsem elég. A dolgok odabent átértékelődnek. Ha nincs szabadság, akkor bizony a legjobb falat is megkeseredhet az ember szájában, s az otthon hagyott szeretett személyek hiánya egy idő után kínzó űrt idéz elő. Kiderül, hogy mi az igazán fontos az ember életében, és ez által – ha mással nem is, de legalább ezzel a tapasztalattal - azok a játékosok is gazdagabbá válnak, akik nem jutnak el a fődíj megszerzéséig.

A műsor folyamán az egyik legtanulságosabb feladat az volt, amikor a szereplőknek rangsorolniuk kellett egymást. A rangsor alapján egy mini társadalmi rendszer alakult ki, saját uralkodó osztállyal, középréteggel, és szolganéppel. Érdekes volt megfigyelni, hogy a hatalom miként hat a résztvevők személyiségére. Nem tehetek róla, de a feladat láttán rögtön a híres „Stanfordi börtönkísérlet” jutott az eszembe. A kísérlet során az újsághirdetéssel toborzott résztvevőket véletlenszerűen két csoportra, a börtönőrök és a rabok csoportjára osztották. Egy idő után a kísérlet résztvevői az igazi rabokra és börtönőrökre jellemző viselkedésformát vettek fel. A valóság show mini társadalmában is hasonló folyamat ment végbe. Az uralkodó osztály tagjai elkezdtek parancsolgatni a korábban velük egyenrangú társaiknak, a szolgák pedig némi méltatlankodás után, sorsukba beletörődve kiszolgálták őket. Ezután a műsorkészítők egy csavarral a feje tetejére állították a kis világot, és megfordították a sorrendet. A legutolsó szolgából lett az új uralkodó, a korábbi urakból pedig a szolganép. Na, ekkor szabadultak el igazán az indulatok… Volt olyan játékos, akinek a személyisége teljesen eltorzult, amint hatalmat kapott a kezébe. Ugye, ez a való életből is ismerős? A hatalom birtoklásához intelligenciára, toleranciára és nagylelkűségre is szükség lenne, de ezek a dolgok sajnos csak ritkán járnak kéz a kézben.

Talán az eddigiekből már kiderült, hogy miért is nézik emberek milliói az ilyen, és az ehhez hasonló valóság show-kat. De mi visz rá valakit arra, hogy szereplőnek jelentkezzen, és hónapokon keresztül megossza akár még az intim pillanatait is a nézőkkel? Nyilván kell hozzá valamilyen szintű exhibicionizmus. Van, akit a kitűzött nyeremény motivál, és van közöttük olyan is, aki így szeretne kitűnni a szürke tömegből, és ez által fordítani a saját sorsán. Valószínűleg ők is rájöttek arra, hogy a hírnévhez és a gazdagsághoz nem feltétlenül kemény munkára, éveken át tartó tanulásra, vagy hősies cselekedetek sorára van szükség. Nem kell mást tenniük, csak nap-nap után megjelenni a tévéképernyőkön az emberek nappalijában, és máris beindul a „celeb-gyár”, hiszen köztudott, hogy mindig újabb és újabb, akár mesterségesen kreált „hírességekkel” lehet csak kielégíteni a médiaipar kiapadhatatlan étvágyát.

Egy szó, mint száz, így magyarázom a bizonyítványom (magamnak is). Remélem, meggyőző voltam… Kenyeret és cirkuszt a népnek! Hát, ha a kenyér nem is, de a cirkusz az már biztosan megvan.

Show must go on. - Mindig, minden körülmények között.

P. Horváth ZsuzsiI

Érdeklődj:

P. Horváth Zsuzsi korábbi írásai közül: - TALPON MARADNI - színházi jegyzet